TÁNCKURZUS - SUNRISE

Társulat Téged is vár! Táncoljunk együtt! JELENTKEZZ MOST!  
Ha megszokott aerobikos kombik és jellegzetes mixek helyett valami egészen más ritmusra, mozgásvilágra leszel figyelmes a  Sunrise Fitness termeiben, akkor valószínűleg a Varidance táncosait sikerült elcsípned munka közben.  
A társulat próbáinak, edzéseinek és mindennapi munkájának ugyanis ez év elejétől a Sunrise Club ad otthont. Az egyes produkciókra való felkészülés, koreográfiatanulás, próbák mellett természetesen az edzések is fontos szerepet kapnak a társulat munkájában.  A hagyományos erősítő edzéseken túl saját edzőjük, gyógytornászuk is segíti kondíciójuk megőrzését, a tánchoz elengedhetetlen stabilitás fejlesztését – Almásy Csilla gerincedző dinamikus jóga órák és core-trainingek tartásával trenírozza a táncosokat. Az órarendben is kereshetitek a táncosokat, hiszen általuk vezetett dinamikus jóga órákon is részt vehetnek a club vendégei. A próbák mellett egyéb programokon is találkozhattok a táncosokkal: sajátos, csak rájuk jellemző stílusukat az általuk vezetett tánckurzusokon ismerhetitek meg, ahol akár a színpadon futó produkciók koreográfiáit is elsajátíthatjátok, első kézből, a Varidance táncosaitól! Emellett az EuroCenter és a Sunrise közös kulturális programjainak is főszereplője a Varidance.

VARIDANCE VIDEÓ - A varázslat! Klikkelj ide a megtekintéshez! 

A Varidance 2011 márciusa óta működik ezen a néven, korábban Presidance Company-ként ismerhette őket a közönség, gyökereiket tekintve pedig az Experidance egykori táncosai és társkoreográfusa alkotják a társulatot. A társulat vezetője Vári Bertalan Harangozó-díjas táncművész 2008 elején alapította a Presidance Company-t, ahova kiváló táncosokat válogatott össze korábbi táncprodukciókból. Hangos sikert arató előadásaik voltak a Hungarythm és a Tranzit. De a Megasztár 5. szériájának táncosaiként is emlékezhettek rájuk.
A teljes társulat 2011 márciusától új néven, de a tőlük megszokott egyedi stílussal folytatja munkáját, most már mint Varidance – Vári Bertalan társulata. Fiatalos energiák, kreativitás és humor találkozása a magyar néptánc hagyományával, felpörgetve más táncstílusokból vett epizódokkal. A rendkívül sokszínű magyar néptánchagyomány és - kultúra egyedülálló a világon. A Varidance ebből a sajátos kincsestárból merít; a tradicionális motívumokat különböző táncok és műfajok – mint a sztepp, hiphop, kortárs és a cirkusz, színház – elemeivel ötvözi és jellegzetes, egyedi stílussá varázsolja. A társulat tagjai magasan képzett táncművészek, tehetséges fiatalok, akik őrzik kultúránk értékeit, ám azt át- és átszabják a modern kor művészetére. Az elmúlt évek tapasztalatai meggyőzően bizonyítják, hogy az emberek szeretik és igénylik a magas színvonalú, művészi értékkel bíró, ugyanakkor könnyen befogadható, különleges produkciókat – a Varidance pedig ezt nyújtja közönségének.